Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?

Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull

s nem kérdi, mire jó?

(Babits Mihály)

2016 szeptemberében új kolléga érkezett hozzánk. Nem nagyon tudtunk róla mást, mint hogy egy tanítványunk édesanyja. Örültünk neki, szeretettel fogadtuk. Hamar beilleszkedett, hiszen nagyon kiegyensúlyozott személyiség volt humorérzékkel, párját ritkító segítőkészséggel. Ha bármi gondja akadt bárkinek, az első mondata az volt: „Megoldjuk!”

Így is volt. Bohner Ildi fogalom lett a tanáriban és a gyerekek között is. Az első tablófotózás után a fotós csak annyit mondott, hogy a legszebb hajú tanárnő képét küldi. Utána gyakran szólítottam őt Széphajú Izoldának….Lassan megtapasztaltuk, mennyire büszke sváb származására, szüleire, gyerekeire, mennyire odaadó „fogadott” anya, milyen jó osztályfőnök. Irigyeltük kézügyességét, örömmel vettük kézbe karácsony előtt a nekünk horgolt angyalkákat.

Megdöbbentünk, amikor a betegségéről értesültünk, amit szinte csak mellékesként, múló dologként említett meg. Soha nem dramatizálta a helyzetét. Megtervezte, hogyan készíttet parókát a meseszép és különleges hajából, volt energiája a tanítványai lelkét ápolni, lányát mindenben segíteni, minden eredményére büszkének lenni. Annyira bíztunk benne, hogy egy ilyen hős csatát nyerhet. Hogy van igazság. Hogy a hite elég lesz a gyógyuláshoz.

Nem így történt.

 Ildi! Úgyis figyelsz most is ránk! Hidd el, a kozák sapkáról már senkinek nem a sütemény, hanem a te matekpéldád jut eszébe. A helyedet, mint a nagy sportolók mezét, „visszavonultatjuk”. Túl nagy fájdalmat jelent, hogy előbb Editet, aztán téged is elveszítettünk onnan. Ha van túlvilág, ti ott együtt, Tündével kiegészülve biztosak lehettek benne, hogy sohasem felejtünk el titeket! Figyelemmel kísérjük a gyerekeitek sorsát, beszélünk rólatok-és titkon-veletek. Mert nem lehet, hogy nem vagytok, hogy nem vagy.

Ruhe in Frieden, drága barátunk!

a tantestület nevében

Kovács Erika