Kosztolányi Dezső: Halottak
(részlet)
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.

Búcsú Paczolay Gyulánétól

Kedves Marica!

Ha egy város, egy szakmai közösség a keresztnevén ismer valakit, az jelzés. Szeretet, elismerés, baráti érzés van mögötte. És sok-sok év…

Horváth Mária 1941. január 10-én Budapesten született.

Kötelező iskolái után a Testnevelési Főiskolát választotta, s onnan került Paczolay Gyuláné, vagyis Marica Kiskunhalasra, az állami Szilády Áron Gimnáziumba testnevelő tanárnak. Főiskolásként is, tanárként is – fia születését követően is – versenyszerűen sportolt, kézilabdázott.

Lelkesítően tanított és maradandóan szervezett versenyeket. Horváth István Pikóval a nemzetközi középiskolai kézilabdatorna elindítója és közel hat évtizeden át csapatfelkészítő edzője, szervezője volt.

Tanártársaival együttműködve létrehozta a diáksport új formáit; bel- és külföldi sportkapcsolatokat épített, amelyekből máig meglévő, mély barátságok születtek.

Tanárként, edzőként végzett energikus, ösztönző, eredményorientált munkájában sikereket ért el. Kedvenc csapatsportjában – nemcsak Kiskunhalason, hanem országosan is – az utánpótlás megkerülhetetlen tekintélye lett: amatőr és igazolt játékosok sokasága került ki kezei közül.

Magas színvonalú edzői munkája mellett az atlétikát, tornát is eredményessé tette, s a kilencvenes években – elsők között az országban – sikerült elérnie, hogy az úszás is bekerüljön a gimnázium tantervébe.

Osztályfőnökként támasza, biztatója volt diákjainak; derűs, fiatalos hozzáállása népszerűvé és mintává tette.

1995-ben a tantestület nagy részével ő is a jogfolytonos Bibó István Gimnázium alapítója lett. A tanórai tevékenység mellett gondozta a tehetségeket, s juttatta el a sportág élmezőnyébe, országosan jegyzett, ismert játékosokká téve diákjait. A közösségépítés céljából sítáborokat, tengerparti nyaralásokat, cserekapcsolatokat szervezett.

S bár 1996-ban elérte a nyugdíjkorhatárt, gimnáziumi tanárként további négy évig segítette kollégáit és diákjait. Majd azt követően is folyamatosan – látogatásaival, érdeklődésével, derűs beszélgetéseivel – jelen volt az iskolai életben. A Bibó-kupák elmaradhatatlan és megkerülhetetlen szereplője maradt mindvégig.

Ezért nehéz most tudomásul venni Maricával kapcsolatban a múlt időt.

Mi, akik eddig mindig vártuk, Marica, a veled való felüdítő találkozást, mostantól tudjuk, hogy te már többé nem ide érkezel meg. De kimerevítve az emlékezés pillanatait, továbbra is rád tudunk csodálkozni, s arra, mekkora bizakodás, mekkora erő, mekkora tenni akarás volt az élted!

Kollégánk búcsúztatása 2020. augusztus 18-án 17 órakor kezdődik a Bibó István Gimnázium díszudvarán. Egy-egy szál virág elhelyezésére lesz lehetőség.