HAT-KP-2-2021/1-000030

A Határtalanul! program keretében hat élményekben és látnivalókban gazdag napot tölthettünk Erdélyben, csodálatos környezetben, kiváló embereket megismerve.

Első nap – május 17.

Kirándulásunkat kedd reggel, pontosabban hajnali 3-kor kezdtük meg, és a busz sofőröknek köszönhetően egész nap tempósan, de mégsem rohanva tudtuk teljesíteni a kitűzött célokat. Terveink szerint Déva várát kellett volna felkeresnünk, de mivel felújítás alatt áll, és a siklót sem lehet használni, csak messziről láthattuk a város fölé magasodó építményt.

Első hivatalos megállónk Vajdahunyad volt. Diákjaimmal körbejártam az épületet, de már önmagában a vár bejárata is lenyűgöző látványt nyújtott. Megcsodáltuk a belső udvar lépcsősorát, beszélgettünk a kút legendájáról, a lányok borzongtak egy sort a várbörtönben, és hallgattuk egy kicsit az egyik teremben korabeli zenét játszó úriembert. Az élmény értékéből az vont le egy kicsit, hogy itt is felújítás zajlik, és az épület egy része fel van állványozva, munkások dolgoznak folyamatosan.

Második állomásunk Gyulafehérvár volt, ahol először ellátogattunk a székesegyházba és megkoszorúztuk Hunyadi László sírját, majd a főtéren végig sétálva eljutottunk a városkapuhoz. Sajnos esett az eső, így sietnünk kellett, hogy ne ázzunk el nagyon.

Utolsó nagyobb pihenőnk a szállás előtt Segesváron volt, ahol az óvárosban sétálunk, élveztük a városrész hangulatát, megmásztuk a templomhoz vezető fa lépcsősort, és amíg a diákok egy része mosdóra várt, addig a másik fele felfedezte a helyi gasztronómiát, és lángost evett. Néhány diák izgatottan mesélte, hogy az utcákon sétálva még egy Drakula múzeumra is rábukkantak.

Szállásunkra este 8 fele érkeztünk meg. Három csoportra lettünk osztva, mindannyian csodás panziókba lettünk elszállásolva, remek házigazdákkal, akikkel élmény volt esténként beszélhetni egy kicsit.

Második nap – május 18.

Szerda reggel 8-kor az Elekes Vencel Általános Iskolában kezdtük a napunkat, ahol a fiúk barátságos focimeccset játszottak a hetedikes csapattal, miközben kollégám és én az intézmény igazgatójával, aligazgatójával és egyik magyartanárával beszélgettünk az erdélyi magyar diákok helyzetéről. Rossz volt hallani, hogy a román nyelv oktatása bár kötelező, sok haszonnal nem jár, nem tanulják meg a hétköznapi nyelvhasználatot. A továbbtanulásnál viszont nagyon fontos szerepe van a román nyelv ismeretének. Ezt házigazdáink is megerősítették a vacsora utáni beszélgetés során: mindkét fiuk Dániában járt egyetemre, ahol angolul folytatták tanulmányaikat.

Az iskolai találkozó után csatlakozott hozzánk túravezetőnk, Varga Róbert, akivel először a Súgó barlanghoz mentünk. A túra során sokat mesélt a diákoknak a minket körülvevő növény- és állatvilágról, a barlangban telelő denevérekről, és az ott keletkező cseppkövekről. Megtanulhattuk, hogy milyen hosszú idő mire létrejön egy cseppkő, és hogy egyetlen finom mozdulattal megállíthatjuk a növekedését. Kipróbáltuk azt is, hogy milyen az abszolút sötétség, amikor egyetlen árva fénysugár sem hatol be a barlang mélyére. A tanulók lelkesen énekeltek is: ebben a barlangban forgatott videó klipet a Bagossy Brothers Company, így mi is kihasználtuk a „zene terem” remek akusztikáját.

Utunk ezután a Hagymás hegységben található Békás szorosba vezetett. Túravezetőnk javaslatára újra terveztük a napunkat, mivel véleménye szerint egy ekkora csoportnak nagyon sok időbe tellett volna eljutnia a Mária-kőnél található Panoráma kabinhoz. Helyette azt javasolta, hogy a szorosban található két függőhídon menjünk végig. Úgy gondolom, hogy megérte a csere: gyönyörű látvány tárult elénk, nem győztük csodálni a zuhogókat, a sziklákat és még friss medvenyomot is találtunk. És ami a legfontosabb, osztályom néhány tériszonyos diákja legyőzte saját félelmét és átkelt a 40 méteres magasságban kifeszített hídon. Legalább olyan büszke voltam rájuk, mint ők saját magukra.

Napunk utolsó állomásaként a Gyilkos-tóhoz látogattunk el. Vezetőnk mesélt a tó keletkezéséről, és arról is, hogy szépen lassan feltöltődik a tó, és megszűnik majd ez a látvány. Az igazat megvallva egyetértettünk a gyerekekkel, hogy már most sem úgy néz ki a táj, ahogy a fényképeken láthatjuk. A folyamatos állagromlás következtében, már alig látszanak ki a megkövült fatörzsek, de azért így is érdemes megcsodálni.

Harmadik nap – május 19.

Erre a napra alapvetően egy helyszín volt csak betervezve, és ez így volt tökéletes: nem kellett korán kelni és rohanás nélkül élvezhettük a szép napot Csicsaj dűlőn, Gyergyóújfalu polgármesterének, Egyed Józsefnek a vadászházánál. Egy kellemes séta után érkeztünk meg a tisztásra, ahol a házikó áll, és helyi asszonyok már frissen sült kürtőskaláccsal és gyógynövényekből készült teával vártak minket. Délután elindultunk és megmásztunk egy közeli sziklát, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a völgyre, sőt menetközben egy pár órás szarvas gidával is találkoztunk, ami feledhetetlen élmény volt mindannyiunknak. Séta közben meg-megálltunk pihenni, és míg erőt gyűjtöttünk, polgármester úr mesélt a helyi emberek életéről, arról, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek a románok által körülvett Székelyföldön. Diákjaim érdeklődve hallgatták, ahogy arról beszélt, miként élik meg a székely emberek a magyarságukat több száz kilóméterre Magyarországtól.

Miután visszaértünk, estig élveztük a hely varázsát, a jó levegőt, a kellemes időjárást: szalonnát sütöttünk, medve szalámit kóstoltunk, a fiúk fociztak a domboldalon, a lányok társasjátékoztak, mi pedig Egyed úrral beszélgettünk a gyergyói mindennapokról.

A hazafelé tartó úton buszunk megállt egy andezit bányánál, ahol elképedve szemlélték a diákok a Hold-szerű tájat. De sietnünk kellett, mivel a fiúk arra készültek, hogy kipróbálnak egy autentikus erdélyi fürdőalkalmatosságot, a fatüzelésű dézsát. Mondanom sem kell, hogy nagyon élvezték.

Negyedik nap – május 20.

A negyedik napon néhány hagyományos mesterséggel ismerkedtünk meg, így miután átsétáltunk a zetelaki víztározó gátján, ahol átbeszéltük a rendszer működését és a beton „lefolyók” szerepét, ellátogattunk egy lekvárokat és szörpöket készítő családhoz. A kézműves termékeket előállító hölgy mesélt arról, hogy mi a jelentősége annak, hogy termékeiket hidegsajtolással készítik, és diákjaim mindent meg is kóstolhattak.

A délelőtt következő állomása a székelyudvarhelyi szoborpark volt, ahogy megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, majd a helyi Alexandra cukrászdában ünnepeltük egyik diákom 17. születésnapját.

Még ebéd előtt ellátogattunk a szejkefürdői Mini Erdély parkba, ahol Erdély várainak kicsinyített másai közt sétálhattunk történeteiket olvasva. A parkból átmentünk Orbán Balázs sírjához, ahol koszorút helyeztünk el, és munkásságáról beszélgettünk a tanulókkal. A programelem zárásaképpen végig sétáltunk a székelykapuk során, keresgélve köztük a legrégebbit (1818-as).

A délutánt Korondon töltöttük, ahol Pál Zoltán egyetemi tanár kalauzolt minket, és a környék négy jellemző mesterségéről mesélt: taplászás, korongozás, sajtkészítés, és székelykapu készítés. Először egy taplászmester házához látogattunk el, ahol a nyugdíjas férfi arról mesélt, hogy milyen nehéz manapság jó minőségű taplógombát szerezni, milyen messzire kell utazni érte, és hogy milyen időigényes a munka, ami során használati eszközöket (kalap, táska, tolltartó, stb.) készítenek. A következő állomás Józsa László fazekas műhelye volt, ahol egy kis elméleti oktatás után, a tanulók próbára tehették kézügyességüket, és tányérokat, bögréket, vázákat készítettek korongozással. Igazi remekművek születtek. Miután kimosakodtunk az agyagból, elsétáltunk a piactérre, hogy kézműves sajtokat kóstoljunk, és meghallgassuk a gyártási folyamatot, kezdve a tehenek megfelelő tartásától, a kész termékek helyes tárolásáig. A standoktól csak pár lépést kellett tennünk a városka egyik legrégebbi székelykapujáig, ahol Pár úr részletesen beszélt a kapun látható motívumok (nap, hold, pálmafa) jelentéséről, valamit a gyökerek, családi kötelékek fontosságáról.

Ötödik nap – május 21.

Szombat reggelünket Csíksomlyón kezdtük és ellátogattunk a Kegytemplomba, ahol megnézhettük a lengyel kormány által visszaadott Fekete Madonna festményt, és az oltár mögötti emelvényen található Szűz Mária szobor lábát is megsimogattuk, miközben hálát adtunk azért, amink van. Egy rövid buszozás után a csíkszeredai Makovecz-templomhoz mentünk, ahol egyedi módon, a templom közepén található egy köroltár és a hívek körben foglalnak helyet. Azt is megfigyeltük, hogy a templom tetején felállított négy angyal szobor közül legalább egy folyton „szemmel tart” minket.

A templomlátogatások után Brassó megyébe vezetett utunk, a Hétlétrás vízeséshez, de előtte még Sepsiszentgyörgyön felvettük testvériskolánk egyik tanárát, Kubánda Miklóst, aki túravezetőnk volt a délután folyamán. Az intenzív túra felénél következtek a várva-várt létrák, ami nagy kihívás volt a tériszonyos diákoknak, de egy-két kivétellel mindannyian becsülettel végigmentek az útvonalon. Az egyetlen negatívum az volt, hogy szombati nap lévén nagyon sok látogató volt, és legalább 45-50 percet kellett várakoznunk a szurdok előtt. De mindannyiunk nevében mondhatom, hogy megérte.

Hazafelé úton megálltunk Madéfalván, hogy megemlékezzünk a székelyek egy csoportja ellen 1764-ben, Mária Terézia királynő uralkodása alatt elkövetett tömeggyilkosságról, de egy esküvőbe csöppentünk. Mivel nem akartuk megzavarni a násznépet, így csak páran szálltunk le a koszorúval.

Hatodik nap – május 22.

Utolsó nap hajnalban elköszöntünk vendéglátóinktól, és a Tordai hasadék felé vettük az irányt, a sóbányába. Szerencsére volt magyarajkú idegenvezetőnk, így sok érdekes dolgot megtudhattunk a bánya keletkezéséről, az ott folyó kemény munkáról, a katonaságtól leszerelt lovakról, amik körülbelül 6 hónapot bírtak ki odalent, a bányászok hihetetlenül alacsony béréről, a bánya bezárásáról, majd turisztikai felhasználásáról. A földalatti túra egyik legizgalmasabb momentuma (az óriáskerekezés mellett) az volt, amikor diákjaim tesztelték a József-tárnát, vagyis a visszhangok termét. Lelkesen számolták, hogy vajon tényleg tizenhatszor hallatszik-e vissza, az hogy „Bibó”. Az eredmény nem volt egyértelmű…

Utolsó megállónk román területen a Király Hágónál volt. Miközben megcsodáltuk a látványt, felelevenítettük, hogy milyen élményekben volt részünk az elmúlt napok során. Biztos vagyok benne, hogy életre szóló emlékeket gyűjtöttünk, amiket soha nem feledünk.