Élménybeszámoló

A „Határtalanul!” program keretében 6 napot töltöttünk Erdélyben. Utunk során élmények sokasága várt ránk, kulturális és természeti kincsekre bukkantunk, közösen éltünk meg kalandokat, nagyszerű embereket ismertünk meg. És mindezt olyan közegben, ahol a magyar népi hagyományoknak különösen nagy becsülete van a jelenben is.

Első nap –június 27.

A hajnali órákban kellet indulnunk, hogy lehetőség szerint mindent útba tudjunk ejteni, amit beterveztünk. A határátlépést szerencsére gyorsan letudtuk és nyugodtan nézelődtünk, amikor ránk virradt. Déva várára a buszból vetettünk csak futó pillantást, de a hozzá fűződő ballada eseményeit azért közösen felidéztük. Vajdahunyad váránál volt az első hosszabb megállónk, a lenyűgöző kastély nyitvatartási idejét nem tudtuk megvárni, ezért kívülről gyönyörködtünk benne. Beszéltünk a gótikus épületek jellemzőiről, az erdélyi fejedelmekről, kiemelve a Hunyadi családot és volt, aki elmondta, hogy a vár „kistestvérét” Budapesten a Városligetben látta. Szerencsénkre egy kamarakiállításra be tudtunk menni, amely a kínzóeszközök történetét mutatta be, valamint a középkori vártömlöcök világát, így eleget borzonghattunk is.Legközelebb Nagyszebenben időztünk hosszabban, és igazán elmondhatjuk, hogy megérte! Ez egy bakancslistás programelem, melyre azért esett a választásunk, mert az osztály majdnem minden tanulója tanul német nyelvet és a város „Hermannstadt” -ként az erdélyi szászok egy kiemelten jelentős városának számít/ott. Így együtt kerestünk szász nyelvemlékeket és a német kultúra nyomaira is bukkantunk. Ez a látogatás remek alkalmat nyújtott arra is, hogy Erdély nemzetiségeiről beszéljünk és kihangsúlyozzuk az évszázadokon átívelő békés együttélést.Segesvár mellet a Petőfi emlékhelyen álltunk meg, felidéztük a költő életét és halálának ismert körülményeit, melyek ide kötődnek. Népművészeti alkotásokat is gyűjtöttünk, melyek a szabadságharchoz kötődnek, valamint emlékszalagot is elhelyeztünk.Szállásunkra 7  óra körül érkeztünk meg. Három csoportra lettünk osztva, ismerkedtünk a csodás tájjal és természetesen házigazdáinkkal.

Második nap – június 28.

E nap első programja Zetelakán volt, ahol egy monumentális víztározónál álltunk meg. Idegenvezetőnk elmagyarázta a rendszer működését és a beton „lefolyók” szerepét, élvezhettük a páradús tiszta levegőt. Majd a településen ellátogattunk egy lekvárokat és szörpöket készítő családhoz, ahol megtudtuk mi a jelentősége annak, hogy termékeiket hidegsajtolással készítik. Hogy mennyire sikeres ez a technika, rögtön ki is próbálhattuk.A délelőtt következő állomása a Székelyudvarhely volt. A főtéri szoborcsoport tövében a székelység különleges regionális egységeiről, a székekről is szót ejtettünk. Meglátogattuk a modernkorban felállított szoborparkot és próbáltuk a jeles székely személyiségek alakját is elhelyezni  történelmünkben. Szejkefürdő álltunk meg legközelebb, ahol a  Mini Erdély parkban Erdély várainak kicsinyített másait csodáltuk meg. A ”legnagyobb székely” Orbán Balázs néprajzkutató emlékmúzeumát és  sírját tekintettük meg, ide emlékszalagot is kötöttünk. A parkot elhagyva pompázatos székelykapuk övezték sétánkat.Korondon Pál Zoltán egyetemi tanár kalauzolt bennünket, és a környék négy jellemző mesterségét mutatta be nekünk: a taplászást, korongozást, sajtkészítést, és székelykapu készítést. Először egy taplászmester házához látogattunk el, ahol a mester és felesége arról mesélt, hogy milyen nehéz manapság jó minőségű taplógombát szerezni, milyen messzire kell utazni érte. Be is mutatták, hogy milyen időigényes a munka, ami során használati eszközöket (kalap, táska, tolltartó stb.) készítenek. A következő állomás Józsa László fazekas műhelye volt, ahol egy bemutató után a tanulók próbára tehették kézügyességüket, és tányérokat, bögréket, vázákat készítettek nagy biztatások közepette. Majd kézműves sajtokat kóstoltunk és meghallgattuk a gyártási folyamatot, kezdve a tehenek megfelelő tartásától, a kész termékek helyes tárolásáig. Végül idegenvezetőnk részletesen beszélt a székelykapuk szimbólumrendszeréről, kapun látható motívumok valamit a gyökerek, családi kötelékek fontosságáról.

Harmadik nap –június 29.

Ezt az egész napot Csicsaj dűlőn, Gyergyóújfalu polgármesterének, Egyed Józsefnek a vadászházánál töltöttük. Egy tisztességes erdei  séta után érkeztünk meg a tisztásra, ahol a házikó áll, és helyi asszonyok már frissen sült kürtőskaláccsal és gyógynövényekből készült teával vártak minket. Vendéglátónk részletesen mesélt nekünk Gyergyó múltjáról és jelenéről. Számunkra, alföldi emberek számára legizgalmasabbak természetesen a „medvés történetek” voltak, melyekből e nagyvadak életét, természetben betöltött szerepét és vadászatukat is megismertük. Ezek után elindultunk és megmásztuk Csicsaj kőszikláját, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a gyergyói tájra.  Vissza már  lefelé vezetett utunk, így gyorsabban is haladtunk. Nagy örömünkre közös szalonnasütés következett és hamarosan focizással, pihenéssel telt az idő, amíg el nem kezdődött egy kisebb fajta vízicsata.A hazafelé tartó úton buszunk megállt egy andezit bányánál, lelkiismeretesen böngésztük a tájékoztató táblákat és próbáltuk felidézni a kémia- és földrajzórán hallottakat.

Negyedik nap –június 30.

Igazán emlékezetesre sikerült a napunk, melyet egy másik tájegységen a Gyimesek ölelésében töltöttünk, elhagyva a Gyergyói medencét. Az Ezeréves határt céloztuk meg elsőként, a történelmi Magyarország keleti határvidékét. Itt található meg a 30-as vasúti őrház, az Ezeréves határ legfontosabb szimbólumaIdegenvezetőnktől megtudtuk, hogy z volt a legkeletibb ilyen őrháza az egykori MÁV-nak, azaz a Magyar Királyi Államvasútnak.  Legérdekesebbnek számunkra  az épület pincéjében lévő bunker bizonyult, illetve az tankok elleni betonakadály, amelyek közül egy most is ott látható az őrház előtt.Majd ellátogattunk egy olyan intézménybe, melynek neve sokak számára ismeretlenül csengett. Ez volt a Borospatakán található skanzen számos ide szállított és újraépített népi építménnyel, amelyeknek éppen lakói is volt. Ugyanis a gyimesi csángó épületekben éppen moldvai csángó gyereke táboroztak és népzene, néptánc tanulással töltötték a szünidejüket. Így aztán igazi élet költözött a patinás épületekbe a szemünk láttára, fülünk hallatára. Legérdekesebb látvány a kedvünkért beindított vízimalom volt.Ám a legnagyobb izgalmak ezután következtek: egy bobpályára leltünk a gyimesi hegyek között. Senki nem riadt vissza a magaslatoktól, és beállta sorba, ám a sötét felhők is beértek bennünket és az utoljára lesiklókat elérte a jeges égi áldás. Szerencsénkre azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan odébb is állt a „veszedelem”, és némi szárítkozás után már szemet és szívet gyönyörködtető lesiklásban volt részünk.Az utolsó megállónk a Madéfalvi veszedelem emlékhelye volt, ahol koszorúval róttuk le kegyeletünket, miután felidéztük a székelység eme szomorú történelmi eseményét.

Ötödik nap –július 1.

Varga Róbert vezetésével töltöttük el ezt a napot, először a Súgó barlanghoz mentünk. A túra során sokat mesélt a helyi növény- és állatvilágról, a barlangban telelő denevérekről, és az ott keletkező cseppkövekről. Megtanulhattuk, hogy milyen hosszú idő mire létrejön egy cseppkő, és hogy egyetlen finom mozdulattal megállíthatjuk a növekedését. Kipróbáltuk azt is, hogy milyen az abszolút sötétség, amikor egyetlen árva fénysugár sem hatol be a barlang mélyére. Természetesen egy mindenki által ismert népdal éneklésével próbáltuk ki a barlangi akusztikát.Majd a Hagymás hegységben található Békás szorosba indultunk. Idegenvezetőnk javaslatára a szorosban található két függőhídat céloztuk meg: gyönyörű látvány tárult elénk, nem győztük csodálni a zuhogókat, a sziklákat. Igazi kihívás volt a 40 méteres magasságban kifeszített hídon való átkelés, ami egymás buzdításával sikerült majdnem mindenkinek . Napunk utolsó állomásaként a Gyilkos-tóhoz látogattunk el. Vezetőnk mesélt a tó keletkezéséről, és arról is, hogy szépen lassan feltöltődik a tó, és megszűnik majd ez a látvány. Bár lábaink már megfáradtak a túráktól, nem maradhatott ki a régóta tervezett táncházas programunk. A tanítást két táncoslábú leány vállalta és mindent beleadva sikerült  is jól megmozgatni mindenkit. Háttérként a Gyergyói-medence szolgált, belekóstoltunk a saját dél-alföldi táncainkba, ismerkedtünk az egyszerűbb mezőségi négyessel, de legnépszerűbbek a moldvai csángó táncok voltak, hiszen ezek igazi közösségi táncoknak tekinthetők.

Hatodik nap –július 2.

Utolsó nap  is hajnalban indultunk, a viszontlátás reményében köszöntünk el vendéglátóinktól.Első megállónk már egy új tájegységen, az erdélyi Mezőségen volt. A neves néprajzkutató, Kallós Zoltán szülőfalujában, Válaszúton tekintetük meg az erdélyi folklór leggazdagabb gyűjteményét. Szakavatott idegenvezetők kalauzoltak bennünket szobáról szobára, vagyis faluról falura. Ismét ráeszmélhettünk a nemzetiségek  békés együttélésének bizonyságára a csodálatos viseletek berendezések, népművészeti remekek szemlélése során. Azt is felidéztük, hogy milyen idevaló népdalokat ismerünk.Nem is olyan messzire kellett utaznunk ahhoz, hogy egy újabb tájegységen találjuk magunkat: „hímes Kalotaszeg”  szelíd lankás vidékére jutottunk. Kőrösfőn álltunk meg, ahol a Kőrösök erednek. De nem csak erről híres e vidék, hanem festettkazettás mennyezetű templomairól, gazdagon díszített viseletéről, különleges népzenei és népdalkincseiről  is. A templomot csak kívülről tudtuk megnézni, de legalább van okunk rá, hogy miért térjünk ide vissza legközelebb!Erdélytől utolsó megállónkon a Királyhágónál búcsúztunk. Fáradtan, de közös élményekkel gazdagon „megrakva” gyönyörködtünk a táj magával ragadó látványában, mely – úgy éreztük -  bennünket is visszavár!