XV. Hatvani Zoltán Vármegyei Középiskolás Szavalóverseny
2023
A 2022/2023-as tanévben 15. alkalommal került megrendezésre a középiskolás szavalóverseny. A versenyt a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium Anyanyelv és művészetek munkaközössége szervezte. A kötelező szöveg kortárs szerző műve: Tóth Krisztina: Idő, idő, idő című verse volt, amit a részt vevő diákok csodás előadásában hallgathattunk meg. A szabadon választott szerző a Petőfi 200 alkalmából Petőfi Sándor verse lehetett. A zsűri tagjai: Mezei Zoltán a zsűri elnöke, a Szabadkai Színház művész munkatársa; Füstös-Kis Ágnes, a Martonosi Pál Városi Könyvtár dolgozója, Kovács Viktória, aki 2015-ben ennek a versenynek az első helyezettje volt, aki jelenleg pszichológus és képzésben lévő irodalomterapeuta; Csorvási Zoltán a Lyra együttes vezetője, és Komáromi Attila, középiskolai tanár, a Forrás folyóirat egykori szerkesztője.
A verseny eredményei:
I. helyezést ért el Vincze Máté a Bajai Szakképzési Centrum diákja, felkészítő tanára: Rácz Hajnalka
II. helyezést ért el Jakab Leila a KSZC Dékáni Árpád Technikum diákja, felkészítő tanára Czagányné Pásztor Anikó
III. helyezést ért el Szabó Áron Timóteus a KRK Szilády Áron Gimnázium diákja, felkészítő tanára Lázár Erika
Külön díjban részesültek:
Szvetnyik Nikolett a KSZC Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium tanulója, felkészítő tanára Fésűsné Bakos Ágnes
Kiss Luca a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákja, felkészítő tanára Péter Mariann
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanáraiknak!
Az Anyanyelv és művészetek munkaközösség nevében
Péter Mariann
szervező
Legújabb cikkek
- Étlap (2024.05.13. - 2024.05.17.)
- Igazgatóhelyettes pályázat
- A hatévfolyamos képzésre felvett diákok jegyzéke
- A négyévfolyamos képzésre felvett diákok jegyzéke
- A hatévfolyamos képzésre felvett diákok jegyzéke
- A négyévfolyamos képzésre felvett diákok jegyzéke
- Járási énekverseny
- Mamlecz Adrienn - Beszámoló
- Étlap (2024.04.15. - 2024.04.19.)
- Wolff Andrea - Beszámoló
Legolvasottabb
- Az Implom helyesírási verseny eredményei
- Angol nyelvi szintfelmérők
- Nyílt nap
- Alapdokumentumok
- Órarend
- Mesébe illő történet
- Foucault-centenárium a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban
- Felvételi tájékoztató, NYÍLT NAP: DECEMBER 02
- Határtalanul 2019 élménybeszámoló
- Foucault-centenárium a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban