Van hozzáférése? | lépjen be
Váltás az akadálymentes honlapra  2024. május 28. | Ma Emil és Csanád napja van.

Határtalanul

Kiemelt információ, amely Téged is érinthet

Határtalanul cikk

2010 októberben határozott a parlament arról, hogy minden magyarországi diák jusson el egyszer a magyarlakta területekre. A Határtalanul pályázat segíti az utazás megvalósulását.

18
10
2023

Erdélyi kirándulásunk a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium előtt kezdődött, 2023. szeptember 19-én, hajnali háromkor. A hetedik osztály még csak két hete ismerte egymást, s az osztályfőnököt, s épphogy beszokott az iskolába, mégis izgatottan vágott neki ennek a kalandnak. Az országhatár átlépése után elsőként Déva várát szerettük volna megtekinteni, de sajnos a felújítási munkálatokat még mindig nem fejezték be, így ezen tervünk egyelőre meghiúsult. Déváról Vajdahunyadra mentünk, ahol megnéztük a várat, a Hunyadiak családi fészkét. Utunkat folytatva Gyulafehérváron álltunk meg, a történelmi Erdély központjában. A székesegyházban megtekintettük, s megkoszorúztuk a Hunyadiak síremlékeit, valamint Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem kőszarkofágjait. Segesváron megnéztük az UNESCO világörökség részévé nyilvánított történelmi belvárost és megálltunk a Petőfi emlékműnél. A hosszú nap után este elfoglaltuk szállásainkat Gyergyóújfaluban.

A második napon a bőséges reggeli után Parajdra utaztunk, ahol meghallgattuk a bánya történetét és élveztük a sóbánya speciális, légúti betegségek gyógyítására is alkalmas levegőjét. Délután idegenvezetőnk irányításával körbejártuk Európa legnagyobb heliotermális tavát a Medve-tavat, sok érdekességet tudtunk meg, majd felmentünk egy kilátóba, ahol megcsodálhattuk a környéket felülnézetből is.

Csütörtöki délelőttünket Korondon a taplász, majd a fazekas műhelyben töltöttük. A taplász műhelyben a taplógomba feldolgozását, formázási lehetőségeit tanulmányoztuk, majd mindenki kis fazekassá vált, s készíthetett magának egy cserépedényt kisebb-nagyobb sikerrel, de töretlen lelkesedéssel. Szejkefürdőn a szabadtéri múzeumban megtekintettük a székelykapu kiállítást, majd tisztelegtünk a legnagyobb székely író, történész, etnográfus, Orbán Balázs sírhelyénél. Sétát tettünk Székelyudvarhely főterén, hazafelé megálltunk a Zetelaki-víztározó völgyzáró gátján, végül Gyergyóújfalu előtt a Libán kőbányáját tekintettük meg, és gyönyörködtünk a kilátásban.

Kirándulásunk negyedik napján Székelyföld természeti csodáját, a vulkanikus eredetű Szent Anna- tavat és a Mohos Tőzeglápot látogattuk meg. Csíksomlyón, a római katolikus Mária-kegyhelyen megnéztük a madonna szobrot, majd elsétáltunk a barátok feredőjéhez, ahol a helyi kút különleges borvizét is megkóstoltuk. A szállás felé vezető úton Madéfalván megálltunk az emlékműnél és megemlékeztünk a székely hősökről, akik szembe szálltak Mária Terézia parancsával.

Az ötödik napon a programváltozás ellenére sikerült látogatást tennünk az Elekes Vencel Általános Iskolába, megismerkedtünk az iskola hetedikeseivel, akikkel egy barátságos focimeccsre is sor került. Mindezek után túráztunk a Súgó-barlang felé, ahol megcsodáltuk a cseppköveket. Ellátogattunk a Békás-patak völgyébe, a Keleti-Kárpátok leghosszabb és legszebb szurdokvölgyébe. Út közben megcsodáltuk a földrajzi képződményeket, zuhatagokat és vízesést. Majd megnéztük Erdély egyik legszebb torlasz tavát, a Gyilkos- tót. Út közben meghallgatjuk a tóhoz kapcsolódó legendát.

Az utolsó napunkon egy nagyon korai kelés és reggeli után Kolozsvárra indultunk, ahol megnéztük a Szent Mihály templom gótikus stílusjegyeit. Megtekintettük Fadrusz János Mátyás király lovas szobrát, Mátyás szülőházát, ahol felelevenítettük Mátyás király történelmi jelentőségét. Végül utolsó helyszínünkön a Királyhágón, Erdély kapujában megpihentünk és gyönyörködtünk a kilátásban, búcsút véve Székelyföldtől. Nagyon sok élménnyel, s emlékkel gazdagodtunk.

Köszönjük a lehetőséget!

07
09
2022

06.07.:

Kiskunhalas, Vajdahunyad, Gyulafehérvár, Segesvár

A hosszú buszos út után jól esett egy különleges, remek állapotban lévő várat megtekinteni és bejárni. Még a buszon meghallgattuk Baur Bálint rövid bemutatóját a várról és környezetéről. Vajdahunyad várának nemcsak a látványa, hanem a hozzá kötődő legendája is nagyon lekötötte a diákokat. A várban lévő angol nyelvű információs táblák segítették azt, hogy a gyerekek az kirándulás elejétől nyitottak legyenek ennek a nyelvnek a gyakorlására. Frankné Galló Tünde tanárnő szintén az első programtól kezdve nagy hangsúlyt fektetett a különböző építészeti stílusok, a művészettörténet aktuális jellemzőinek megbeszélésére a diákokkal. Örömmel tapasztaltuk, hogy a korábbi tanulmányikból több minden megmaradt nekik, és büszkén válaszolnak a kérdéseinkre. Gyulafehérvár gyönyörű, modern központját is bejártuk, majd felfedeztük a Szent Mihály-székesegyházat és környékét. Ezt követően Segesvárra utaztunk. A buszon Szabó Botond és Mózer Marcell előadását halhattuk a nevezetes helyekről és Drakula gróf legendájáról. Ezt követően egy hatalmas sétát tettünk az óvárosban, egészen fel a templomig, ahonnan a panoráma csodálatos volt. A nap végén elfoglaltuk a szállásokat és megismerkedtünk vendéglátóinkkal.

06.08.:

Zeteváralja, Fenyéd, Székelyudvarhely, Szejkefürdő, Korond

Reggeli után a zeteváraljai víztározót tekintettük meg és beszélgettünk annak szükségességéről, hatásairól, használhatóságáról. Majd megálltunk egy andezitbányánál, ahonnan Magyarországra is szállítottak „macskakőnek” andezitet. Ezt követően Fenyéden megnéztünk egy szép, festett székelykaput. A szimbolikájáról a nap későbbi részében, Korondon kaptunk bővebb információkat Pál Zoltántól. II. Rákóczi Ferenc és az Erdélyhez kötődő magyaroknak emléket állító „szoborparkban” tartottunk egy megemlékezést koszorúzással Székelyudvarhelyen. Frankné Galló Tünde tanárnő mesélt Székelyudvarhely történelméről is a gyerekeknek. A koszorúzás után közösen elfogyasztottunk egy fagyit. A hét későbbi részében is üdítően hatott a csapatra az időnként beiktatott csemegézés, ezért a kint vásárolt nassolni valókból közösen, többször is fogyasztottunk az erőt próbáló programok között. A központban sétáltunk még egyet, aztán folytattuk utunkat Szejkefürdőre, a Mini Erdély Parkba. Itt megnéztük Orbán Balázs emlékházát és megkoszorúztuk a sírját. A nap hátralevő részét Korondon töltöttük, ahol megismerkedtünk a népi kultúra elemeivel: székelykapuk szimbolikájával, a korondi közösség hagyományőrző tevékenységeivel. A diákokat is magával ragadta a taplászás mestersége, melybe betekintést nyerhettünk. Kóstoltunk házi sajtokat, majd meglátogattunk egy fazekas mestert és családját, ahol a gyerekek korongoztak is. A korondi kirándulást egy parajdi sót feldolgozó házi üzemben zártuk, ami felvillanyozta a fáradt csapatot.

06.09.:

Gyergyóújfalu, Sugó-barlang, Gyilkos-tó, Békás-szoros

A napot az Elekes Vencel Általános Iskolában nyitottunk. Sajnos épp a tanévzáró ünnepség napjára csúszott a találkozás, emiatt a gyerekek nem tudtak focizni, mi pedig csak kis sétát és rövid beszélgetést tudtunk megvalósítani a kollégákkal. De mindenki nagyon kedves volt velünk. Az iskola légköre nagyon barátságos volt. Mivel a ballagás ugyan erre a napra esett, az estére tervezett Táncház is elmaradt. Az iskolánál találkoztunk Bálint Mónikával, aki az idegenvezetőnk volt ezen a napon. Először a Sugó-barlangba sétáltunk fel. Meglepő volt számomra, amit mesélt a román cseppkőbarlangok kezeléséről. A gyerekek nagyon élvezték, amikor bent a barlangban lekapcsoltuk az összes fényforrást és két percig álltunk a sötétben. A kicsit felhőssé váló időben elutaztunk a Gyilkos-tóhoz. Ennek történetéről már földrajz és biológia órákon is meséltem a gyerekeknek, de Kocsi Hanna és Juhász-Rébék Hanna a buszon is mesélt a többieknek olyan dolgokat is, amiket az idegenvezető nem említett. Majd a Békás-szorosban sétáltunk, a monumentális sziklák között. A túrát a függőhidas rész koronázta meg. A túrázás nagyon ment a csapatnak, el is fáradtunk, úgyhogy jól esett visszatérni a szállásra és pihenni egy kiadósat.

06.10.:

Libán-hegység, Csicsaj-dűlő

A borongós reggel nem sok jót sejtetett, de szerencsénkre csak egy különleges „felhőparádé” lett belőle. Túrázós kalandjainkat Csicsajon folytattuk. A nap nagyon kellemesen telt számunkra. Egyed József portárájól egy izgalmas, meredek túrát tehettünk meg. Majd a túráról visszaérve nagyon finom teát és kürtős kalácsot ebédeltünk, szalonnát sütöttünk. Ebéd után a gyerekek pótolták – igaz, csak egymás között – a kimaradt focizást. A délután zárásaként Józsi bácsi mutatta be nekünk a tájat szemléletes előadásával, amit megfűszerezett helyi történetekkel, anekdotákkal.

06.11.:

Hétlétrás-vízesés, Szent Anna-tó és Mohos-tőzegláp, Csíkszereda, Csíksomlyó, Madéfalva

Zsinórban a harmadik túrázós napunkat a Hétlétrás-vízesésnél kezdtük, miután Kubánda Miklóst felvettük Sepsiszentgyörgyön. Nagyon büszke volt a csapatra, mert nagyon szépen tartottuk a feszes ütemtervet. Mi voltunk az addigi leggyorsabb csoportja – ez a dicséret a gyerekeknek is jól esett. Óriási élmény volt a gyerekeknek a létrákon felmászni, majd leereszkedni a kissé csúszós lejtőn. A Szent Anna-tavat és különösen a Mohos-tőzeglápot a gyerekek nagyon megjegyezték. A tőzeglápot bemutató helyi idegenvezető nagyon szimpatikus stílusban beszélt, és a gyerekeknek könnyen megjegyezhető információkat mondott, élményszerűvé téve a sétát. Sietve buszra szálltunk, ahol még a Mohos-tőzegláphoz kapcsolódó beszámolót hallottunk Huszta Hannától. Csíkszeredán megtekintettük a Makovecz Imre által tervezett templomot. Frankné Galló Tünde tanárnő mesélt az építészről és a munkásságáról is a gyerekeknek. Csíksomlyón megtekintettük a sokak számára fontos kegytemplomot. Kaszap Imre Bence mesélt a buszban mindenkinek a hozzá kapcsolódó élményeiről. Madéfalva következett. A buszban én meséltem a gyereknek a településről és hozzá kapcsolódó történelmi eseményről. Majd az emlékműnél elhelyeztük koszorúnkat, tisztelegve az áldozatok előtt.

06.12.:

Torda, Királyhágó, Kiskunhalas

A kirándulást a tordai sóbányában zártuk. Bent a bányában felfedeztük az eszközöket, elképzeltük, hogy az eszközök hogyan működhettek, a bányászok miként élték meg. Egy rövid szabad program után felsétáltunk, vissza a buszhoz. Hazafelé megálltunk a Királyhágón, búcsút venni Erdélytől. Egy közös ebédet még elfogyasztottunk és estére Kiskunhalasra visszaértünk.

07
09
2022

Élménybeszámoló

Az utazásunk a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium előtt kezdődött, 2022.08.23-án hajnali háromkor. Átlépve az ország határát első megállónk Déva vára lett volna, de a felújítási munkálatok miatt, ez sajnos meghiúsult.  Ezt követően Vajdahunyad vára felé vettük az irányt, ahol körbenéztünk a várban, és betekintést nyerhettünk a történelem néhány apró morzsájába. Tettünk egy sétát Segesváron a gyönyörű óvárosban, majd ellátogattunk Székelykeresztúrra a körtefához, ahol a legenda szerint utoljára látták Petőfi Sándort. Az első napot egy víztározónál zártuk, ahol a helybéli osztálytársunk történeteit hallgattuk, majd elfoglaltuk szállásunkat Gyergyóújfaluban. 

A második napunkat Korondon kezdtük, ahol több szakmával és azok hagyományaival is megismerkedhettünk. Betekintést nyerhettünk a taplászatba és a fazekasságba, a székelykapuk jelentőségéről tanulhattunk, és megkóstolhattuk a helyi háziasszonyok által készített sajtot is. Utána utunk Szejkefürdőre vezetett, ahol megnéztük a székelykapukat és Erdély makett mását. Megálltunk Székelyudvarhelyen, ahol történelmi személyek szobrait néztük meg, majd a nap végén megálltunk a szállásunk közelében lévő andezit bányánál.

Csütörtökön a gyergyóújfalui általános iskola fogadott minket, ahol egy focimeccs keretein belül megmérettettük magunkat. Ezután Csicsaj hegyen a polgármester az erdészházában megvendégelt minket kürtöskaláccsal, és érdekes előadást tartott a környéken élő medvékről, majd túrázni indultunk. Első túránk a Csicsaj sziklához vezetett, ahonnan csodás kilátás nyílt a gyergyói medencére. Kis pihenő után az Ördög tóhoz mentünk, ami az egyetlen hegyi tőzegláp a Hargita hegységben. A túrák után tábortűz mellett sütögettünk.

Pénteken a túravezetőnk elsőként a Súgó-barlangba vezetett el minket, majd utunkat a Gyilkos-tóhoz folytatódott, és ez a rövid megálló után a Békás-szorosban található lengőhidakat vettük úticélul. Végig mentünk busszal majd gyalog a Pokol kapuján, a Pokol tornácán és a Pokol torkán. 

Hazautazásunk előtti utolsó napon a csapat nagy része felment a hétlétrás vízesésre, majd elmentünk a Tőzegmohás Rezervátumba, ahol megtekintettük a Jégkorszak korából származó növényeket, majd lesétáltunk a Szent Anna-tóhoz. A nap végén megálltunk Csíkszeredán, ahol a Mikó várba látogattunk és Madéfalvi emlékműnél koszorút helyeztünk el. Hazafelé úton még egy kis medvét is megcsodálhattunk a busz ablakán keresztül. 

Vasárnap hajnalban elindultunk haza, de előtte kitérőt tettünk a tordai sóbányához, és egy étteremnél is megálltunk ebédelni. Nagyon sok pozitív élménnyel és emlékkel tértünk haza.Köszönjük a lehetőséget!

Hol vagyok? Iskolánk / Határtalanul